Kalász István

A vállalkozó fia

Kalász István

A vállalkozó fiát autóval vitték az iskolába. A gimnázium messze volt, ott volt a vasúti töltés, mögötte meg utcák, házak álltak. Olyan házak, amelyek között este nem lehetett gyalog járni. A vállalkozó fia azt kérdezte a sofőrtől, ő hová járt iskolába. A sofőr azt mondta, a töltés mögé, az ottani iskolában kályhával fűtenek. Még mindig. A vállalkozó fia nevetett. Hogy kandalló van a teremben. A sofőr hallgatott. Majd azt mondta, az vaskályha, nem kandalló, és ő ott lakik. A töltés mögötti utcában.
A vállalkozó fia délelőtt az iskolában volt. Ott néha figyelt, néha nem. Néha válaszolt, kinyitotta a könyvét. A vállalkozó fia süteményt vett a büfében az osztálytársainak, és miközben a többiek ették a krémest, a fiú azt mondta, lehet venni süteményt, lehet venni embert. Csak időt nem. Sajnos. És hogy ő ezt az apjától hallotta. Hogy az idő valami borzalmas dolog.
A vállalkozó fia délután edzésen volt. Hogy meg tudja védeni magát. A világban sok a rossz ember. És a vállalkozóknak sok az ellensége. A vállalkozó fia soha nem hajolt meg a karate edző előtt, mint a többiek. Tudta, az edző nem szól. Mert a fiú apja sok pénzt fizetett. Az edzőnek, a sportklubnak. És az edző nem szólt.
A vállalkozó fia este otthon volt. A komputerrel. Játszott, lőtt űrhajókat, tankokat, terroristákat. A tankok égtek, a terroristáknak, a szörnyeknek leszakadt a karja. És a vállalkozó fia egy decemberi estén megint beszélt az anyjával. Az anyja hívta a komputeren keresztül. A fiú anyja Olaszországban élt, ült a római lakásában, macskát tartott az ölében. A háttérben átszaladt egy kislány. És énekelt. Jól vagyok, mondta a vállalkozó fia a kamerába, nem akarok menni hozzád. Sem most karácsonyra, sem máskor. A fiú elhallgatott. Rómában harangoztak. A nő sírni kezdett, a vállalkozó fia erre azt mondta, mindenki magáért felelős. És most mennie kell. Aztán kikapcsolta a komputert. Éjjel rosszul aludt, álmában kutyák kergették, marták a karját.
Másnap hajnalban a vállalkozó fiát az apja ébresztette. December közepe volt, enyhe idő, esett. A vállalkozó azt mondta, öltözzön, indulnak, mennek. Hová? Meglepetés. De még nincs karácsony. A vállalkozó erre azt mondta, mennek vadászni. Ma elviszi végre.
A vállalkozó fia hátul ült a terepjáróban. Elöl a sofőr és az apja. Erdő szélén álltak meg, mentek be az ösvényen, a sofőr hozta a puskát, majd a magasleshez értek. A vállalkozó küldte a sofőrt, maga menjen hátra, a tisztás mögé, onnan hajtson. A sűrűből. A sofőr elment, a vállalkozó és a fia ketten maradtak a lesen, a távolból zörgés hallatszott, a tisztáson megjelentek az őzek. Ott, a suta… a kicsi, mondta az apja, látod, a második. Látod? Balról. A második. A vállalkozó fia bólintott. Na, lassan vedd a puskát, célozz. Lőj. Csak nyugodtan. Balról a második. A fiú vette a puskát, célzott. Az őz forgatta a fejét.
Látod, szépen, nyugodtan állnak. A levegőt be, kifújod, tartod, és lősz, ahová mutattam, ahol a szíve van. A vállalkozó fia szorította a puskát, nézte a sutát.
Mi van, suttogta az apja. Mire vársz?
Félek, mondta a fiú.
Mint az anyád. Mondta az apja. Lőj már, na. … Lőőj már.
A fiú mély lélegzetet vett. Lassan korrigált a célon, lőtt.
A hatalmas dámvad fejéből spriccelt a vér, ugrott egyet, elesett. Mire lőttél, te hülye! A vállalkozó ütött. A fiú elesett, érezte a második ütést, a harmadikat, közben nézte a szürke, összemosódó felhőket. Te állat… te hülye, mire lőttél?
Aztán… a vállalkozó fia látta, ahogyan az apja állt a sofőrrel a tisztáson. Látta, ahogyan az apja és a sofőr elhúzták a dámvadat. Látta a vért a nedves füvön. Látta, ahogyan a bikát a vízmosás mellé rejtették. Ahogyan gallyakkal betakarták. Ahogyan a hatalmas agancsot belepte a lomb. Látta, ahogyan a sofőr szólt a fiú apjának, ne üvöltsön, ne üsse többé a fiát.
Látta, ahogyan az apja azt mondta, a sofőr fogja be a száját. Látta, ahogyan a sofőr azt mondta, legyen inkább hálás, hogy segít eltüntetni a vadat, és holnaptól fizetésemelést kér. És látta, hogy az apja keze ökölbe szorult. És látta, ahogyan a sofőr mosolygott.
Aztán… aznap éjjel a vállalkozó fia felébredt. Lement a földszintre, be az apja szobájába. A puska ott feküdt, a fiú felvette, egy pillanatra megállt, vitte a töltényeket is, majd kiment a házból. Hideg volt, már nem esett. Az ég tiszta lett, a fiú ment a puskával, le a dombról a vasúti töltés felé. A sínen megállt, onnan visszanézett a dombra, ahol a házuk állt. Majd fogta a puskát, és lőni kezdte a domb fölött a holdat, majd az apja házát.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>