Tóth N. Katalin

A pozsonyi metró III.

Tóth N. Katalin

A rendőr az őrs faliújságát böngészi. Sok baj érte az utóbbi időben. Lefokozták, áthelyezték, még annak is örülhet, hogy a fegyverét meg a jelvényét megtarthatta. A hirdetések közül ismerős arc nevet vissza rá. Kalácsot eszegető kolléganője, aki már öt éve eltűnt. A keresésbe az Interpol is bekapcsolódott, sok téves hívás érkezett, mégsem találtak nyomot, amin elindulhattak volna. Egyszerűen felszívódott, olajra lépett, elnyelte a föld, mintha soha nem is létezett volna. Ilyen nincs, ha az ember jobban belegondol, eszébe jut, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. Az energiával is ugyanez a helyzet. De akkor hol a büdös francban van?
A mozdonyban töltött idő alig tűnik tíz percnek. Elveszi Csumil kezéből az üres kávéspoharat, behúzza az ajtót maga után, aztán szétnéz az utasfülkék között. Mindenki leszállt már, csak pár avar harcos kókadozik az üléseken tegezeire támaszkodva. A digitális kijelző időszámításunk szerint 1443-at mutat. Baljós érzés keríti hatalmába, biztos valami baj történt, ilyen messzire még sosem merészkedett. A koordinátákat már meg sem meri nézni, rohan vissza a szerelvény elejébe. A kakastollas ellenőr állítja meg.
– Mi olyan veszettül sürgős? Nyugodjon le, mielőtt még pánikot keltene! Hamarosan megállunk, utána jelentkezzen az információs irodában, ahol felveheti az ötéves fizetését. Nincs más dolga, mint megjelölni a pénznemet, amely leginkább megfelel a személyes igényeinek.
– Hogy mondja?
– Jól hallotta. Nagyon elégedettek vagyunk a munkájával. Osztalékot is kap az idegen létsíkokon töltött túlórák után, a tizennegyedik havi fizetését viszont csak a jövő században tudjuk folyósítani. Akkor lesz szökőév a Maja naptár szerint. Sajnos az önkormányzat minden pénzét a kiépítésre meg a barlangrajzok restaurálására költötte, tehát legyen türelemmel. De ami késik, nem múlik! Egyelőre figyeljen a szlovák partizánokra, rendszeresen átszökdösnek a francia kurtizánokhoz! Ajánlom, tegyen rendet köztük, tudom, hogy képes rá! A négyesben az afrikai bennszülötteket majd megveszi az isten hidege, mert az eszkimó delegáció állandóan letekeri a fűtést. Ha mindent elintézett, várom a peronon. Ne vágjon már olyan fancsali pofát! Az ember tanuljon meg örülni az apró dolgoknak is! Ma rendkívüli nap van, ennek tiszteletére különjáratot indítunk.
Zúgó fejjel ácsorog a római mozaikcsempével kirakott aluljáróban, ám a kalauz csak nem mutatkozik. Abban sem biztos, hogy itt kellene lennie. De ha nem itt, akkor hol? Az őrsön már bizonyára hiányolják. Vajon mit fog szólni a társa?
A társa nem szól semmit. Az összes zsaru rajta röhög, még a zöldfülű újoncok is megmosolyogják a háta mögött. Azt hiszik, totál becsavarodott, ő viszont nem adja fel. Ha csak teheti, a szobor körül mászkál, mint valami megszállott, azzal a feltett szándékkal, hogy minden fóbiáját sutba vágva lemerészkedik a föld alatti sötétségbe. Ha kell, akár egyedül is. Öt év elteltével már mindenki belenyugodott a történtekbe, senki sem hibáztatja tovább, ám ő nem bír szabadulni a késztetéstől. Érzi, hogy valami van odalent.
Itt veszett nyoma azon a bizonyos karácsonyi estén, mákos kalácsának darabjai ott ragadtak a hóban. Még rá is mordult, hogy hagyja békén azt a csatornafedelet, mert beletörik a bicskája, de neki aztán beszélhetett az ember. Keményfejű volt, akár a tavalyi kos.
Azóta alig képes tisztességesen ellátni a munkáját, nincs egy nyugodt éjszakája, amikor kialudhatná magát, egyre csak a feltett kérdéseken töpreng. Hangosbemondó, vonatkerekek zakatolása kísérti álmában. Na meg a kollégák gúnyos megjegyzései.
A fapados vagonban nincs senki, csak egy vén juhász pöfékel az ablak mellett. Lábánál hatalmas kutya szundikál. Állott gubaszagot áraszt, sűrű füstfelhőket ereget, nem zavartatja magát a rendőrnő láttán.
– Hát kend? Mit keres még itt? Nem hallotta? Végállomás, kiszállás!
– Nem vagyunk terhére senkinek, kérem alássan, menetjegyet is váltottam. Medveölőt hozom haza a havasokból. Onokatestvérem lakik ottan, meggyűlt a baja a barnamedvékkel, én meg gondoltam, hogy itt van ez a jó kutya, kölcsönadom néki. De hát nem bírunk hazakeveredni, háromszor is átszálltunk, megöregedtünk, ennek a jószágnak meg kihullott már minden foga, pedig annak idején igen harapós fajta volt.
– Emlékszem magára. Mióta utaznak?
– Az Úr 1853. esztendejében szálltunk fel a Hortobágyon. Ugye, Medveölő?
A kuvasz szunyál tovább, a füle botját sem mozdítja.
Baj van, nem is akármilyen. A szolgálati mosdó felé rohan, ahol tükör is lóg a falon. Szívdobogva pillant bele, alig hisz a saját szemének, amit szarkalábak tarkítanak. A szája köré is bőven jut belőlük. Fekete hajába ősz szálak vegyülnek, mintha profi fodrász melírozta volna bele. Egykor patyolattiszta egyenruhája szinte fénylik a rátapadt piszoktól. Lassan már olyan kemény, mint a birodalmi katonák páncélja. A könyökénél a varrás is erősen foszladozik. Vajon mióta nem volt rendesen kimosva? Döbbenten szédeleg ki a folyosóra, útközben egyre az arcát tapogatja. Az álla megereszkedett, a nyaka is ráncos. Szépen kidolgozott izmai eltűntek, csak a puha hús lötyög a szutykos gúnya alatt. A vágányok mellett belefut a kakastollas kalauzba. Alaposan végignézi, de úgy tűnik, a férfi egy percet sem öregedett, mióta megismerte.
– Kézhez kapta már a fizetését? Igyekezzen mihamarább felvenni, jövőre már veszít az értékéből.
– Mondja… hol is vagyunk valójában?
– Prágában. Miért kérdi?
– Melyik évben?
– Relatív.
– Komolyan kérdezem, ne szórakozzon velem! Milyen évet írunk most?
– Ez is relatív. Melyik kalendárium szerint?
– A normális naptárra gondoltam.
– Nyugodjon meg, mindegyik normális, csak egy kis eltolódás van a rendszerben. Most álltunk át a nyári időszámításra, és a szerverek még nem dolgozták fel a változást.
– Változást??? Rajtam már látni! Alig vagyok negyven éves, most viszont hatvannak nézek ki!  Maga pedig friss, fiatalos, olyan, mint akin nem fog az idő! Hogy lehet ez?
– Ne csodálkozzon, aki idelent éli az életét, az nem öregszik.
– Elegem van ebből a dumából, megyek Csumil után panaszt tenni!
– Sajnálom, de szabadságra ment. A Duna vízállása megemelkedett, elöntötte a városi kanálisokat, ő pedig otthon maradt lábat áztatni.
– Akkor most ki kormányoz?
– József, Jehuda rabbi gólemje. Vigyázzon vele, agyagból van, és nem szereti a vizet! Csak kapuccsínót iszik tejszínnel.

A rend őre végre erőt vesz magán, leóvakodik a nyálkás lépcsőfokokon a szűk járatba. Mintha csak egy sötét barlangba került volna, azonnal rátör az összes fóbiája. Szennyvízzel teli csatornára számít, patkányoktól hemzsegő büdös alagutakra, ezzel szemben kellemes klímájú, modern metró peronján találja magát. Világítás, térerő, wifi szignál is van, üdítővel, kávéval, édességgel rogyásig megrakott automaták, büfé, kényelmes padok, mozgólépcső, újságárus, trafik várja az utasokat. Nehezére esik elhinni, hogy létezik egy föld alatti világ, ahol ennyi minden megtalálható. Frissen sült Fornetti illatát érzi, erről eszébe jut a kolléganője. A falra szerelt képernyőn információk futnak. Cirill, héber, arab betűk, hieroglifák, rovásírás váltogatja egymást kusza összevisszaságban, csak annyit sikerül nagy nehezen kibogoznia, hogy a középkori Prágából érkező szerelvény nemsokára befut a második vágányra. Lerogy a közeli padra, cigarettás dobozából előkotor egy szálat. A két turbános török észrevétlenül telepszik mellé.
– Allahra, mit szív ez a gyaur?
– Nem tudom, nagyuram. Ezeknek még tisztességes dohányuk sincs.
A haját borzoló légáramlat elárulja, hogy a jelzett járat hamarosan megérkezik. Már hallani a zakatoló kerekek hangját, a rendőr feláll, a peronra lép. Az ajtók nyílnak, aztán záródnak.  Gubás öregember kászálódik lefelé nagy üggyel-bajjal. Jókora kuvaszt húz maga után, aminek láthatóan lépni sincs kedve. Valami palástos fazon sietve beugrik az utolsó vagon ajtaján, majd a vonat sebesen eltűnik az alagút végében. Tátja a száját még egy kicsit, aztán úgy dönt, hogy ideje hazatérni. Fogalma sincs róla, hogy a keresett személy épp most száguldott el az orra előtt ismeretlen célja felé.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>