Bese Bernadett

Egy kortynyi szabadság

Bese Bernadett

Tíz nap telt a műtétem óta. Már elég jól boldogultam a mankóval, a gipszem a térdemig ért, és meg merek esküdni rá, volt vagy 5 kilogramm. Percekig tartott rábírni magam, hogy felálljak, abban a pillanatban, hogy a vér a lábamba ment, azt hittem, beleőrülök a fájdalomba, gyógyszer ide vagy oda. Délelőtt tíz órára már elmúlt. A családból valaki minden reggel eljött és kikészítette a reggelit, segített átmenni a hálóból a nappaliba, átvinni a cuccaimat. Sajnos semmit nem tudtam a kezembe fogni mankózás közben, még nem tanultam eléggé bele. De ma nem jött senki, sajnos az anyukámék elaludtak, és munka előtt nem győztek már megállni, a nagymamám meg orvosnál ült. Már felettem minden kekszet és csokit, amit elértem. Sajnos a műtét óta nem aludtam valami jól, izgága alvó vagyok, egész éjjel forgok, mint a búgócsiga. Ezzel a gipsszel csupán a bal oldalamon tudtam aludni, a lábam is csak egy adott helyzetben lehetett. A kialvatlanság migrént okozott, nagyon hiányzott egy finom kávé.
Már ezerszer átgondoltam a kávéfőzés folyamatát. Környezetszennyezés ide vagy oda, de csak a kapszulás kávé készítése az egyedüli, ami lehetséges. Háromig számolok magamban, majd felállok, egy pillanatra megbillenek, majd elindulok a konyhába. Öt lépés, és a szekrénynél vagyok. A kapszula valahol felülről a második polcon van. A baloldali mankóra helyezem az egész súlyom, hogy jobb kezemmel fel tudjak nyúlni a dobozért. Szerencsére a mankóm nem dől el. A dobozt a pultra rakom, majd kiveszem belőle a két kapszulát. Ezután jön a neheze, el kell jutnom a kávéfőzőig, további öt lépés. Egy nejlon szatyrot túrok elő a felső fiókból, beledobom a kapszulákat, majd a mankóhoz fogom. Szerencsére a kávéfőző feletti polcon vannak a bögrék, így viszonylag könnyen el tudom készíteni a kávét.
Sajnos nem tudok túl sokáig állni, ezért valahogy meg kéne oldanom, hogy vagy a bögre eljusson az asztalig, vagy egy szék a pultig. Mivel a kávé forró és drága kincsem, ezért a szék mozgatására szavazok. Mankón támaszkodom, előre rakom a széket néhány centit, majd egy lépést haladok a mankóval, újra támaszkodom és újra haladok a székkel néhány centit. Így tovább, amíg meg nem teszem a két és fél métert.
Tizenöt perc szenvedés, kemény munkát követően a lüktető lábammal végre hátra dőlhetek, és belekortyolhatok a karamellás latte machiatomba.
Ilyen lehet a szabadság íze is.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>