Farkas Kálmán

Tél

Németh Emese fotója

(részlet)

A téli táj szeplőtlen.
A fák fehér polipjai
mozdulatlanok,
csak a láthatár
ködfalanxja zárul.

Most. Most hirtelen mindent,
mindenkit megszerettem,
pedig semmi se történt,
csak megláttam a tájban
s szemedben a tört fényt.


*

Zúzmara hull a
messzi berekben,
hópamacsokkal
játszik a szél,

régi szerelmek
vágya remeg benn,
zizzen a lélek,
elhal a szél.

Daktilusokba
ringat a kedvem,
és a világ ős-
csendbe alél.

 

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>