Hrbácsek-Noszek Magdaléna

Néhány gondolat Francine Rivers  Rendíthetetlenül  (a kegyelem vonala . Ruth) című regényéről

A szerző, Francine Rivers[1] témaválasztása bibliai világszemléletében keresendő. Az 5 részből álló regényciklusában a bibliai (történelmi) zsidó nők életét és tetteit eleveníti fel. A Rendíthetetlenül (a kegyelem vonala. Ruth) ennek a sorozatnak a harmadik része.
Az intertextualitás alapozó szakirodalmára támaszkodva[2] elmondhatjuk, hogy minden szöveg csak más szöveghez viszonyítva létezik, ontológiailag már egy létező előszöveg(ek)hez köthető. Az eredetiség ma nem korkövetelmény, a súlypont egyre inkább affelé tolódik, hogy egy már létező szegmenst, jelenséget, eszközt többször felhasználjon az író, vagy egy már létező alkotást újraírjon, részeit vagy egészét beemelje az újabb és újabb alkotásokba. (Žilka:2011) Az írás (writing) helyett inkább az átírás, újraírás (re-writing) dívik. A Rendíthetetlenül, és a ciklus mindegyike is ennek a korszellemnek egyik példája. Az ún. „vendégszövegek“ nem varratmentesek. A tipográfiai megoldás (a vendégszöveg dőlt betűvel szedve) felfedi azok gyakoriságát, kikerülve a plagizáltságot. Ezen felül a szerző a belső monológot, a szereplők „beszélgetését“ Istennel, az imákat is dőlt betűvel szedi, jelezve ennek misztikus, transzcendens-voltát. Az újraírt történetet az első oldaltól kezdve az utolsóig nagy gyakorisággal kísérik a Ruth könyvéből vett idézetek (csak egy-egy példa erejéig: Rut: 1:10,11,12, 15, 17 Rivers: 35-38 o.; Rut 2:8,12,14, 20, 21,22 Rivers:77-88 o., stb.), ugyanakkor bátran nyúl a szerző más igehelyekhez, például a 139. zsoltár sorát kiáltja Naomi, mikor fia betegágyánál ül, egy másik helyen a didaktikai felhangú  Példabeszédekből vett idézet a narrátor bibliai világnézetét erősíti meg, s ezért kerül a posttextbe(lásd: Ibidem: 27).
A Gennett-i[3] felfogásban a szerzőt a heterodiegetikus narrátor kategóriájába sorolhatjuk.  Tudás, tekintély szempontjából Rivers a  mindentudó narrátorként vezeti olvasóját.  A szerző számol a befogadók csoportspecifikus zsidó-keresztény kulturális tudásával, és általános műveltségükre alapozva a bibliai ismeret időrendet teremt(het).
A regény alapjául szolgáló Rúth könyve , melyet nevezzünk  előszövegnek vagy pretextnek,  4 fejezetből áll. Rövidsége ellenére is fontos helyet foglal el mind a zsidó, mind a keresztény hagyományban. Rúth könyvét a héber kánonban az Írásokban (kötubim, v. ketuvim), Megillót-ünnepi tekercsei[4] közt találjuk, a keresztény Bibliában a Bírák után olvashatjuk.
A regényt (utószöveg vagy posttext) 5 résszé duzzasztja az írónő. Kreativitása Obed születésén túlmutatva a korabeli keleti asszonyok sorsával szembesíti az olvasót, ami a kanonizált szövegben már nem található meg. Mind a pretext mind az újraírt Rivers-i változat  fordulatos cselekményével biztosítja a figyelem fenntartását, a megoldás késleltetésével fokozza az érdeklődést.

A hűség, az út és egyéb toposzok a pretextben és a posttextben

A regény zsidó példaképeket állít elénk. Hősnőket: Naomit és Rúthot, valamint a hős Boázt. Naomi esetében a hithű zsidó asszony képe, Ruth esetében pedig a hűség toposzán[5] felül annak a lehetősége is elénk tárul, hogy egy nem izraelita asszony is megtérhet Izrael Istenéhez. A levirátusi törvény[6] (sógorsági házasság) szerint kötött házasság intézményét is bemutatja a szerző, ami Dávid király származását bizonyítja többek közt Ruth könyve alapján.
Az előszóban a szerző meghatározza a regényciklus célját, leírja a cselekmény hátterét Ruth könyvére hagyatkozva: „…amikor a bírák bíráskodtak, éhínség támadt az országban.“ (Rut:1,1, Ibidem:9). Elimelek két fiával és feleségével elhagyta Betlehemet és Moáb mezején talál megélhetést. A biblikus irodalomban ez nem egyedi eset, (lásd József esetét: 1Móz: 47,27, az özvegy történetét 2Kir:8), az viszont igen, hogy Moáb mezejére menjenek. Naomi nem is akar menni, de férje parancsára követi őt arra a földre, ahol idegen isteneket imádnak. Az idősíkok játéka mindvégig eszköz a szerző kezében.  Visszavetített időben, hátrautalással olvassuk ki a regényfolyamból, amikor Naomi halott férje és fiai emléke felett mereng. Magától kérdezi, hogyan jutott ide. A választ ki is mondja a mindentudó narrátor: Elimélek elhagyta a földet, elhagyta Istenét. Moáb mezején nincs védelem, nincs oltalom… (Ibidem: 28, 29)

A hűség mint megtartő erő és a cselekményfolyam katalizátora

A történetben többször, több epizódban, több alakban visszatér a hűség toposza. Először Naomi jelleméből süt. Cselekvő magatartását minden esetben a hűség jellemzi. Követi férjét, ami  nem vált a javukra. A helyzet, a körülmények ellenére hű marad Izrael Istenéhez nem csak Betlehemben, hanem elsősorban „idegenben“, Moáb mezején, ahol példát statuál arról, hogyan  lehet hithű zsidóként idegen környezetben élni. Nem arra fekteti a hangsúlyt, hogy Isten miként szabadítja meg őket a nehéz helyzetből, hanem rávilágít arra, hogy hitre, türelemre van szüksége ahhoz, hogy a kialakult helyzetet átvészelje, hogy életét áldások kísérjék. Hű marad menyéhez, Rúthoz is, amikor Betlehem utcáin a zsidó asszonyok kórusban kiáltják, hogy küldje vissza őt Moáb földjére. „Küldd vissza ezt az idegent, ahova tartozik. Pontosan tudod, mit mond a törvény! – Egyiptomiak is voltak köztünk a kivonuláskor. – És nézd, mennyi bajt okoztak…Az idegen nők átkozottak…-Elég! Rúth hátat fordított eddigi életének…, hogy Betlehembe jöjjön és velem együtt imádja Istent.“(Ibidem:57). Rúth Naomi „neveltje“. Ez a magatartás az ő életében még inkább visszacseng. Az özvegység a patriarchális kultúrákban, így az izraeliben is az elesettség, a kiszolgáltatottság, a szegénység, a kilátástalanság szimbóluma. (lásd pl.: 2Móz:22,21-22, Iz 1:17, Jer 7:6, Zak 7:10) Korukat és lehetőségeiket tekintve a három özvegy közül leginkább Naomit sújtja a kilátástalanság. „És monda Naomi az ő két menyének:Menjenek, forduljatok vissza, mindegyik az anyja házába… Miért jönnétek velem?… Lehetnek-e még fiak a méhemben, akik férjeitek lennének? Talán szülhetek én még fiakat, akik felnőve férjeitekké válhatnának? …öreg vagyok én már ahhoz, hogy férjhez menjek. De , ha azt mondanám is, hogy ma éjjel férjhez mennék is, és fiakat szülnék, várhattok-e rájuk, amíg felnőnek?Szabad-e benneteket visszatartani attól, hogy férjhez menjetek? Nem, lányaim.“ (Rúth 1:8,10-12, Ibidem 35,36) El is határozza, hogy hazatér Betlehembe, a „kenyér hazájába“.
Ezen a ponton a történetben felerősödik a hűség toposza. Egyrészt Naomi viselkedésében mutatkozik meg, aki hűséges  Izrael Istenéhez minden negatív tapasztalat, történés ellenére, másrészt Ruth menye, aki megtér Izrael Istenéhez, hátrahagyva a moábita kultúrát hűséggel követi, védelmezi anyósát.Rúth jellemének sarkalatos pozitív attitűdje itt  válik igazán nyomon követhetővé. Az írónő gondosan be is emeli a regényfolyamba: (Rút 1: 15-17, Ibidem: 36), amikor Orpa elköszön, s visszatér az övéihez, Rúth tántoríthatatlanul kitart anyósa mellett, haláláig hűséget fogad: „…térj vissza te is sógorasszonyod után. Ruth ezt mondja:…ahova te mész, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg, néped az én népem, és Istened az én Istenem.[7] Ezzel a kijelentéssel meghatározza saját szociális identitásrétegeinek legfontosabb elemeit: az egy Istenbe vetett hitet, a népi, nemzeti hovatartozást, mely párosul a territoriális identitással, esetünkben Betlehemmel azonosítható.

Az út toposza, a bibliai helyek a regényben

A másik nagyon szembeötlő toposz, ami mind a biblikus, mind a világirodalom kedvelt vándortémája, az út toposza. A történetben nem jár egyedül. A hűség megtartó erőként és katalizátorként vezeti Naomit és Rúthot a vándorlásra.  A „honnan hová“ kérdésre a bibliai térképen elhelyezkedő két konkrét helyről beszélünk: Kir-Hareset (Moáb földjén), ahonnnan elindulnak a „kenyér hazájába“, haza, Betlehembe. A történet szimbolikus volta éppen itt húzódik meg: Kir-Hareset, a dombok városa, téglafal városa, erődítménye.[8] Ez az a hely, ahol gazdagság uralkodik, mégis lelki szegénységben élnek az emebrek. Egy apró epizód hívja fel erre a figyelmet a regényből. Rúth havonta hazalátogat apja házába, ami a bőség színtere,  ellenben Naomi házával ,ahol puritánság, de  lelki gazdagság van. Ennek prezentálására az írónő azt a rengeteg ékszert használja érzékeltetési eszközül fel, amit Rúth anyja visel. Mindig újabbat és újabbat kap, de egy idő után megúnja. Rúth gazdagsága hitében valósul meg. Nem akar azonosulni a felszíni csillogással, az idegen istenek imádásával, annak ellenére, hogy férje halálát mindannyian sejtik. Nem tér vissza a moáb kultúra olcsó szennyébe. Nem a láthatóra tekint. Nem ez a mérőzsinór Rúth számára. „Egyvalamire büszke: Izrael Istenére.“(Ibidem:16). Tántoríthatatlan, mégha anyja racionalitása vissza is akarja rángatni: „Hogyan hihetsz ilyen badarságban? Egy láthatatlan istenben?- Nem hagyom el Naomit, anyám…“ (Ibidem:17). Naomi viszont otthon érzékeli a moábita isntenségek romboló hatását,  tesz is még egy utolsó próbát, mindazonáltal, hogy szüntelenül imádkozik, jelekről, csodákról beszél fiának. Hátha… De Elimélek tabuizálta fiai előtt a zsidó hitet, a hagyományt. Naomi csendes állhatatosságal hűséges marad. Helységnevek is röpködnek Naomi meggyőző beszédében, mint a szabadulás jelképei: Egyiptom, Kánaán, de Mahlónt sose érdekelte a hit, haláltusájában viszont  már nem ellenkezik: „de vajon készen állt-e a bűnbánatra…“ (Ibidem:26). Mahlón halála a döntés pillanata is. Naomi haza akar menni. Menyei kísérik őt az úton.
A történet dichotóm megoldást kínál: Jó hely-rossz hely. Kir-Haresetből, a valós földrajzi helyről, a rossz közegből ki kell vonulni oda, ahol biztonságban lesznek: Betlehembe. A megtett út a szereplők jellemének  erősségét, kitartását (Naomi, Rúth), vagy gyengeségét (Orpá) jegyzi, miközben a leíró részeknél a szerző él tanító szándékával. Az vándorlás során megtett helyek bibliai mivoltát epizódokon, kanonizált, újramesélt történeteken keresztül érzékelteti az olvasóval. (Királyok útja, Jordán: Józsué átkelése, Nebó hegy, Piszgá csúcs: Mózes halála, Sittím, Arnón völgye, Dibón, Hesbón, Ábél- Hassitim, Jeruzsálem…)   A mindentudó narrátor az  egyes területek éghajlati körülményeit szinte észrevétlenül szövi a történetbe: „Hosszú, forró és száraz napok következtek. Ruth korán kelt, s felébresztette Naomit is. – Kel a nap, anyám. – mondta. – Indulnunk kell, hogy kihasználjuk a hajnal hűvösét.“(Ibidem: 43. o), a szóföldrajz segítégével is vezeti a befogadót. (pisztáciafa, olajfa…). A  formai archaizmusok pedig elvezetik az olvasót a történelmi időbe ( málha, tömlő, agyagkorsók, őrlőkorong, szérűskert, konkoly…)

A történet beszélő nevei

Egy kis onomasztikai kitérővel az írói névadásra is érdemes időt szakítani. Esetünkben annál is inkább, mert egy adott történelmi szöveggel dolgozik a szerző. A forrásnyelvből, a bibliai héberből a célnyelvbe emelt tulajdonnevek megmaradtak eredeti fonémarendjükben, maximum annyi történt, hogy a fonémasort az adott célnyelvhez igazították, felekezetenként persze  lehetnek fonéma-eltérések (pl. Naomi, Naómi, Noémi), aztán a műfordítás során újra csak ennyi történt.  A célnyelvekben tulajdonnév szerepüket betöltve addig motiválatlanok a személynevek, míg eredeti jelentésükre nem derül fény. Mégis érdemes a függöny mögé tekinteni. J. Soltész Katalin A tulajdonnevek fordíthatóságáról című tanulmányában leszögezi, hogy a legtöbb személynévnek nincs közszói jelentése, önkényes, motiválatlan. A fiktív irodalmi nevek közt viszont több ízben találkozhatunk „motivált“ vagy szónevekkel, s ezekben az esetekben a tulajdonnév közszói jelentése és a névviselő valamely jellemzője között, személynév esetében a szereplő jellemvonásai vagy külső sajátosságai között kapcsolat van. Ezeket beszélő neveknek is hívjuk. (J. Soltész:1967) Szémantikai vonatkozásban korántsem motiválatlanok a történetben található személynevek, hiszen tudvalévő, hogy a bibliai nevek tulajdonsághordozók is egyben. A „beszélő“ nevek sejtetik a szereplők sorsát, s előre vetítik Elimélek döntésének következményét. A Betlehemet elhagyó Elimélek családjához tartozó személyek neveinek jelentése sorsot ír le. Elimelek azt jelenti: „az énIstenem  király“, a feleségének, Naominak neve azt jelenti kellemes,: Mahlon betegség, Kelion pedig sorvadót jelent. Elimélek neve utal(hat) akár olyan bibliai szöveghelyre is, mint például az 1Sám 8:6-8, melynek kontextusából kitűnik, hogy a körülmények tükrében nem bízott a gondviselésben. Ilyen lesz az önerőben bízott megoldás gyümölcse. (Azonban Sámuelnek nem tetszik a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, aki ítéljen felettünk… És mondá az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem…hogy ne uralkodjak felettük.) Elimélek sem bízott, tiltott helyre menekül az éhhalál elől. Ennek következménye lesz… „Elimélek soha nem értette meg az áldás lényegét.“ – konstatálja az írónő. (Ibidem: 72.) Elimélek is meghal, de két fia is, akik nevükben már szimbolikusan is hordozzák, „elbeszélik“ a halált, a pusztulást. Kik maradnak életben? A három özvegy. Naomi és menyei Orpa és Ruth. A „felkínált“ úton Orpa nem megy végig. Visszafordul. Nevének jelentése hordozza is Orpa döntését: csökönyös, hátat fordító. Naomi egyedüli társa Ruth marad, nevének jelentése: barátnő, barátság, szépség. Naomi egyébként Betlehembe visszatérve átmenetileg meg is változtatja beszélő nevét, : „Ne hívjatok engem Naominak, hívjatok inkább Márának, mert nagyon megkeserített engem a Mindenható…“ (Rut: 1,20, Ibidem: 55).
A beszélő nevek sorát Boáz (jelentése: az erősség ura) zárja. Az özvegyek Betlehembe érve  nem találnak támogatóra Boázon kívül, akinek árpaföldjén  szedeget Ruth. Ez megengedett volt a zsidók körében (3Móz: 19,9-10), csakhogy Ruth moábita. Boáz szívét felindítja Ruth szorgalma, és férfiként is megtetszik neki. Egy dolog viszont fontos Boáz cselekedetében: erkölcsileg tisztán és  törvényesen akar eljárni az ügyben. Tudja jól, a levirátusi törvény értelmében van előtte, aki Rúthra „jogosult“. Az éjszakai szérüstörténet Boáz tisztaságát, tisztelettudását, jellemzi. Nem él vissza a lehetőséggel. Ruth sorsa a városkapunál dől el. Ez lesz a megoldás színtere a történetben, szimbolikus volta az átlépésben rejlik. Elimélek legközelebbi élő rokona itt mond le nyilvánosan, tanúk előtt Rúthról. A történet idején sok hivatalos, vagy peres ügyet a város kapujában intéztek, itt foglaltak írásba fontos dolgokat, a nyilvános gyűlés, a piac színhelye volt, itt jöttek- mentek az emberek, a kereskedők, itt tudták meg az új híreket a városlakók. A vének itt ültek le ítélkezni, a próféták itt mondták el próféciáikat. (5Móz 16:11,14, 18, 21:18-20, 22:15. 25:7,  Rut:4:10. Zsolt: 87:2. 122:2).  Ezért dönt Boáz bölcsen úgy, hogy itt kell Ruth ügyét egyszer s mindenkorra döntőre vinni. A Példabeszédek 1:20,21, 8:1-3 szerint is a bölcsesség a városkapuk bejáratánál kiált.
Meg is érkezik a megoldás minden tekintetben. Boáz feleségül veszi  Ruthot, aki megszüli gyermeküket, így nem veszik el Elimélek neve sem öröksége, Naomi hűsége áldásként köszön vissza, lesz gyámolítója, Obed, aki Dávid király nagyapja, Jézus őse.  Nevének jelentése: tisztelő, imádó. A szerző lezárja a történetet, az epilógussal megerősíti a pretext igazságát, s egyben átvezeti az olvasót a ciklus negyedik részére, melyben Betsabé izgalmas történetén keresztül mutat rá a határtalan kegyelemre.

Irodalom

J. Soltész, K. (1967): A tulajdonnevek fordíthatóságáról. In: Magyar Nyelvőr, 1967/3. 280-292. p.
Kuttor, E. (2009): Elveszett jelentések – Az irodalmi tulajdonnevek (nem) fordításáról. In: Gecső Tamás – Sárdi Csilla (szerk.) (2009) A kommunikáció nyelvészeti aspektusai. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 138-142.p
Rivers, F.: (2012): Rendíthetetlenül. Budapest, Harmat Kiadó. ISBN: 978-963-288-111-9. 160 p.
Slíz M.  (2006): A beszélő nevek mint a posztmodern eszközei. In: Magyar Nyelvőr, 2006/3. 290-301.
Žilka, T.(2011): Text a posttext. UKF FF, Nitra, ISBN: 978 80 8094 878 8. 160 p.

 
[1]Francine Rivers 1947-ben született Amerikában egy rendőr és egy ápolónő gyermekeként. Irodalmi pályafutása a Nevada Egyetemen kezdődött, ahol angol irodalom és újságírás szakon szerzett diplomát. 1975 és 1985 között számos történelmi romantikus regény született a tollából, melyek nagy népszerűségre tettek szert. A Megváltó szeretet című könyve Hóseás próféta történetének modern kori parafrázisa az írónő személyes hitvallásának is tekinthető. A mű azóta a keresztény regények klasszikus darabjává vált. Francine Rivers 1991 óta több mint 20 keresztény témájú könyvet jelentetett meg, melyek számos díjat és jelölést (RITA Award, Christy Award, ECPA Gold Medallion stb.) értek el. Francine Rivers 2010 óta New York Times bestseller szerzőnek tekinthető. Az írónő és férje, Rick jelenleg Észak-Kaliforniában élnek.

[2] INTERTEXTUALITÁS, szövegköziség:  A terminust Julia Kristeva vezette be 1966-ban annak a részben korábban már Bachtyin által is felfedezett jelenségnek az elnevezésére, hogy bármely irodalmi szöveg kapcsolatban van minden korábban megszületett irodalmi szöveggel. (Kristevová: Text románu, 1988. 259-265 o., Bachtyin, M: Estetika slovesnej tvorby, Bratislava 1988, 302.o) A szövegköziséget továbbgondoló elméletíró Gerard Genette rendszerében az intertextualitás a transztextualitás egyik esete a paratextualitás (a mottó és az azt felhasználó mű kapcsolata), a metatextualitás (a tudományos irodalomban szokásos idézési mód), a hipertextualitás (témák és motívumok továbbélése a kulturális hagyományban; pl. bibliai motívumok) és az architextualitás (műfaji vagy műnemi azonosság mellett. Genette rendszerezése általánosan elfogadott, a szakirodalmi gyakorlat mindazonáltal hajlik rá, hogy intertextuálisnak tekintsen minden Genette által transztextuálisnak mondott jelenséget. Az intertextualtás különleges esete a vendégszöveg.

[3]Gerard Gennete1930–2018) francia irodalomtudós nyomán, akinek jelentős szerepe volt a modern irodalomtudomány figyelmének a narráció fogalmára irányulásában, megkülönböztethetünk:heterodiegetikus narrátort, vagyis azokat az elbeszélőket, akik nem szereplői az általuk elbeszélt történetnek. A homodiegetikus narrátor viszont szereplője a történetmondásnak.

[4] Az öt tekercs:Énekek éneke, Ruth, Jeremiás siralmai, Eszter, Prédikátorok könyve)

[5] Toposz: közismert irodalmi kép, írói fordulat, cselekményelem. Az irodalmi alkotásokban gyakran visszatérő motívum, amely különböző korokban, más-más szerzőnél ugyanazzal a jelentéssel bír. Példa: ősz: elmúlás toposza, a halál motívuma lehet, a tavasz az újjászületés toposza, stb.

[6] A levirátusi házasság gyakorlata lehetővé tette az atyai ág fennmaradását ott, ahol az apa meghalt még azelőtt, hogy utódot nemzett volna. Az utód hiánya azt jelentette, hogy a gyermektelen ember nem létezik tovább Izraelben, ezért a levirátusi törvény lehetővé tette, hogy az elhunyt férj legközelebbi rokona feleségül vegye a megboldogult özvegyét, hogy az gyermeket szülhessen. A joggyakorlat révén a halott férfi neve fennmaradt, valamint családon belül megmaradt a vagyon.

[7]Rúth hűségnyilatkozata Naominek a mai napig a prozelita, betérő zsidók imája a júdaizmusban.

[8]Moáb fővárosa volt, amikor Jórán, Izráel királya hadat viselt Mésa, Moáb király ellen (2 Kir 3,25, Ézs 16,7)

A bejegyzés kategóriája: Tanulmány, kritika
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>